Ferencesek Esztergomban

Helytörténeti kiállítás a a ferencesek esztergomi újratelepedésének 300. évfordulóján
Helyszín: Kákonyi Asztrik Kortárs Galéria (Esztergom, Bottyán János utca 10.)
Megtekinthető: 2017.  május 18. és július 28. között

A kiállításon áttekinthető, jól szerkesztett tablók, térképvázlatok, kéziratok, fényképek vezetnek végig az esztergomi ferences kolstor történetén.

A megnyitó 2017. május 18-án volt volt a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium udvarán. Ez vol egyben a kezdő eseménye annak az ünnepségsorozatnak  volt, amely a ferencesek Esztergomba történő visszaérkezésének 300. évfordulójáról emlékezik meg, és amelynek csúcspontja Szent Antal napján lesz.   A megnyitó a vendégeket Vereckei András művészettörténész köszöntötte köszöntőt mondott Dobszay Benedek OFM tartomámnyfőnük, közreműködött a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium Énekkara, Pálmai Árpád karnagy vezetésével, valamint Bodon Gergely 12/b. oszátlyos tanuló.

A megnyitó beszédet mondott Fáy Zoltán, a Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár vezetője mondta. A ferencesek a 13. századtól voltak jelen a városban, az oszmán megszállás után azonban átmenetileg elhagyták Esztergomot.  A város fölszabadítása után a ferencesek lettek az első lelkipásztorok. Templomuk alapkövét 1700-ban helyezték el, majd pedig 1717. június 13-án nagy ünnepség keretében adták át a templomot és a kolostort. Végül beszélt a kolostor legújabb kori történetéről, a gimnázium alapításáról és a a kommunista diktatúra időszakáról.

Lásd még:


You may also like...

Leave a Reply

Your email address will not be published.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Search OpenEdition Search

You will be redirected to OpenEdition Search