Digital resources in the Social Sciences and Humanities OpenEdition Our platforms OpenEdition Books OpenEdition Journals Hypotheses Calenda Libraries OpenEdition Freemium Follow us

250 éves a buda-országúti ferences templom

Templom és közösség 250 éveA budai Országút (Landstrasse) külvárosban 1707-ben építtettek kápolnát az ágostonos-redi szerzetesek Szent István vértanú tiszteletére. Ennek helyén épült föl 1752 és 1770 között a Nöpauer Máté terve szerint a ma is álló templom, amelyet Zbisko Károly szepesi prépost, esztergomi segédpüspök szentelt föl 1770. szeptember 23-án. 1785 óta a templomot és a mellette álló kolostort a ferencesek használják, mivel II. József császár a Fő utcából, a Szent Ferenc Sebei templom mellől ide költöztette a kapisztránus rendtartomány budai kolostorát.

A templom felszentelésének 250. évfordulója alkalmából 2020. szeptember 12-én szombaton templomtörténeti előadására és egy jubileumi kiadvány bemutatójára kerül sor.

16 órától dr. Farbaky Péter építész, művészettörténész, főmuzeológus, a BTM Kiscelli Múzeum igazgatója tart előadást a templomban „Házad ékessége – a 250 éves országúti ferences templom építéstörténete és művészeti kincsei” címmel.

Ezt követően, 17 órától kerül sor az „Országúti ferencesek – Templom és közösség 250 éve” című, a templomszentelés évfordulójára megjelenő templom- és plébániatörténeti könyv bemutatójára. A könyv a helyszínen megvásárolható.

A Magyar Kurír beszámolója az eseményről és a könyvről:

A következő hetekben további jubileumi programokra is sor kerül, többek között:

  • szeptember 23., szerda 18 óra – Ünnepi szentmise, hangverseny és kiállításmegnyitó a 250. évforduló napján. A szentmise után elhangzik Mozart Koronázási miséje
  • november 14., szombat 10 óra – A Budai Ferences Könyvtár titkai – meglepő tények és érdekességek Buda egyik legrégebbi könyvtáráról (előzetes regisztráció szükséges)

További részletek és regisztráció


OpenEdition suggests that you cite this post as follows:
Koltai András (September 6, 2020). 250 éves a buda-országúti ferences templom. Szerzetesség a koraújkori Magyarországon. Retrieved October 5, 2024 from https://doi.org/10.58079/un8d


You may also like...

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.