Domonkos rend domonkosok

San Giacinto guada il fiume Vistola con tre santi domenicani / Jan Soens Jan, 1590/1599 (diocese di Piacenza-Bobbio, BeWeb)

Ordo Fratrum Praedicatorum, Ordo Sancti Dominici, Dominicani (OP, OPraed, OSD) – Prédikátor Testvérek Rendje, domonkosok, dominikánusok – Orden der Predigerbrüder, Predigerorden, Dominikaner

Rendtörténet | Lelkiség | Tevékenység | Szervezet | Címer | Viselet | Társulatok | Szentek | Magyarországon [ Rendtörténet | Kolostorok | Stúdium | Jeles szerzetesek | Névtár ] | Irodalom | Hivatkozások

Rendtörténet

A rendet a kasztíliai születésű Szent Domonkos (Domingo Felix de Guzmán) alapította. 1206-ban az Ágoston-regulát követő osmai székeskáptalan kanonokjaként diplomáciai megbízatást teljesíett püspökével, Diego d’Acebes-szel, és útjuk hazafelé keresztülvezetett az egyház gazdagságát támadó, radikális szegénységet hirdető albigens eretnekség sújtotta Provence és Languedoc dél-francia tartományokon, ahol főleg ciszterci szerzetesek részvételével eretnekellenes pápai misszió zajlott. Ennek hatására alakult ki az a véleményük, hogy az eretnekek visszatérítése nem diplomáciai vagy katonai eszközökkel, hanem egyszerű és szegény életmódot folytató papok helybeli apostoli munkájával lehetséges. Diego püspök és Domingo kanonok ezt meg is valósították, és néhány hónapra pénz nélkül, gyalogos prédikációs körútra indultak Languedoc tartományban. A püspök hamarosan hazatért egyházmegyéjébe (majd rövid idő múlva meghalt), a kanonok azonban folytatta a megkezdett munkát, mely ebben a formájában nemcsak az egyházi méltóságviselők, hanem még a ciszterci monachusok számára is idegen volt.

A rend intézményesüléséhez vezető első lépés egy női kolostor felállítása volt a toulouse-i püspökségben található Prouille faluban, ahol az albigensek hasonló közösségei mintájára a közülük megtért „női tökéleteseket” gyűjtötték menedékházba, hogy imájukkal segítsék az apostoli munkát. Ezt követően 1215-ben Toulouse városában alakult meg a prédikátorok első közössége a város püspökének engedélyével és támogatásával. Az alapító Domingo kanonok terve egy olyan prédikáló és lelkészkedő rend létrehozása volt, amelynek tagjai a Benedek-rendi regulát követő szerzetesekkel ellentétben nincsenek meghatározott helyhez kötve, hanem a megyéspüspök felügyelete alatt szabadon mozoghatnak az egész egyházmegyében.

A Prédikátor Testvérek Rendjének, mely a IV. lateráni zsinat új szerzetesrend alapítására vonatkozó tilalma miatt és a fenti cél megvalósíthatósága érdekében a premontrei szabályzat (Consuetudines) rendelkezéseivel bővített Ágoston-regulát fogadta el, pápai elismerést III. Honorius pápa (1216–27) adott. A rend az 1216. december 22-én kiadott Religiosam vitam bullát tekinti hivatalos jóváhagyásnak, hasonló fontossággal bír ugyanakkor a rend létrejötte és jellegének kialakulása szempontjából további három pápai irat a Si personas religiosas (1218. február 11.) bullával bezárólag. A domonkosok speciális szabályzatai a következő évtized folyamán szintén létrejöttek (Consuetudines, 1216; Institutiones, 1220; Constitutiones, 1228).

III. Honorius pápa jóváhagyja a Prédikátorok rendjét, 1216 / Leandro Bassano festménye, 1610 körül (Velence, Basilica dei Santi Giovanni e Paolo; Wikimedia)

Az első nagy központi közösségeik (Párizs, Róma, Bologna) megalakulását gyors terjeszkedés követte, a rend 1303-ban elérte a tízezer fős taglétszámot tizennyolc tartományban, köztük 1221-től Magyarországon. A nagy nyugati egyházszakadás (1378–1417) azonban a rend megoszlását, a fegyelem meglazulását vonta magával. Ennek egyik eredménye a szegénységi eszme elhalványulása lett (V. Márton pápa 1425-ben az egyes házaknak, IV. Sixtus pedig 1475-ben illetve 1477-ben az egész rendnek megengedte, hogy ingatlanokat és állandó bevételi forrásokat szerezzenek), a másik a kongregációk rendszerének kialakulása mint megújulási folyamat. A kongregációk a 16. századra obszerváns provinciákká alakultak és a keresztény világ reformációtól nem érintett részén – beleértve az újonnan felfedezett földrészeket is – a század második felében új virágzást eredményeztek a rend életében, miközben az Észak- és Közép-Európában jelentős mértékben visszaszorult.

A 18. század utolsó harmadában indult szekularizációk azután ennek a virágkornak is véget vetettek. A 17–18. század fordulóján még 1200 körüli kolostort és több mint 30.000 tagot számláló rend a 19. század közepéig fokozatosan lehanyatlott a korábbi európai fellegváraiban (Spanyolország, Portugália, Franciaország, Itália), a latin-amerikai államok függetlenedésével pedig ott szinte teljesen meg is szűnt. A 19. század közepén kezdődő újabb reformmozgalom azonban az azzal párhuzamosan bekövetkezett újabb veszteségeket már kompenzálta, a 20. században 4–10 ezer tagjával a domonkos rend újra az egyházi tudományosság és a lelkipásztori szolgálat jelentős erői közé tartozott.

Lelkiség

A szegénység, prédikálás és az azt lehetővé tévő intenzív tanulás mellett a rend lelkiségének fontos eleme az Istennel való szoros személyes kapcsolat ápolása. Ez magyarázza, hogy bár a Prédikátor Testvérek Rendje elsősorban tudós, az emberek értelmére ható szerzetesrenddé vált, az elmélyült, közvetlen, értelmet meghaladó Isten-élmény, a misztika is hozzá tartozik a domonkos életformához. A rendtagok a dinamikus életformának megfelelően mégis leginkább a hívek szolgálatában találták meg hivatásuk legfőbb motívumát, melyből további lényeges erényként adódik az alázatosság gyakorlása. Központi jelentőségű mindezeken túl a rend Mária-tisztelete, mely elsősorban a rózsafüzér használatában és annak 15. században induló elterjesztésében nyilvánult meg.

Tevékenység

San Giacinto guada il fiume Vistola con tre santi domenicani / Jan Soens Jan, 1590/1599 (diocese di Piacenza-Bobbio, BeWeb)

Szent Jácint és három társa átkelnek a Visztula folyón / Jan Soens festménye, 1590/1599 (Piacenza-Bobbio egyházmegye; BeWeb)

A domonkos rend legfőbb tevékenysége alapján prédikáló és tanító koldulórend, az első kifejezetten apostoli munkára alapított szerzetesrend, így kezdettől fogva egyértelműen papi rend. Mivel eredeti célkitűzésük az eretnekek prédikációval történő visszatérítése volt, annak megvalósításához szükségük volt egyfelől a nagyvárosokban történő letelepedésre a minél több emberhez való eljutás érdekében, illetve a korábbi rendeknél nagyobb mozgékonyságra, a stabilitas loci elvével való szakításra. A feltétlen engedelmesség kötelezettsége így a rend egyetemes főnökére (generalis) vonatkozik, a napirendben nem szerepel kötelező kétkezi munka, viszont eredetileg tilos volt az állandó lelkészi hivatal vállalása is. Ugyanakkor a rend kezdettől nagy hangsúlyt fektetett a szerzetesek komoly tudományos felkészültségére, a fiatal rendtagok megfelelő oktatására annak érdekében, hogy kiváló igehirdetők, gyóntatók, hittudósok legyenek. Ennek a célnak a kórusimát és az egyébként komoly rendi szigort is alávetették.

A domonkos felsőoktatási intézmények (studium generalék) igen magas színvonalúak voltak, helyenként beépültek meglévő egyetemek szervezetébe (pl. Párizs). Más egyetemeken a rendtagok professzorokként működtek (pl. Róma), vagy egyenesen az ő vezetésükkel működött az egyetem (pl. Bologna). Az oktatás mellett a domonkos teológusok további feladatkörökben is megjelentek: az inkvizítorokat rendszeresen a rendből válogatták, de a pápa hivatalos teológusának, az ún. pápai udvar mesterének (magister sacri palatii) címét is domonkos szerzetes tölti be a középkor óta. A teológia fejlődésére is nagy hatással voltak a rend tagjai: a virágzó középkor két jellegzetes teológiai irányának, a skolasztikának és a misztikának a kibontakoztatásában meghatározó szerepet játszottak (Aquinói Szent Tamás, Eckhart mester). Számos hosszadalmas szakmai vitát folytattak egyes teológiai és egyházi kérdésekről más rendek tagjaival, pl. a ferencesekkel, jezsuitákkal, de a protestánsok elleni hitviták katolikus résztvevői is gyakran ők voltak. Soraikból nagyszámú művész került ki, közülük a leghíresebb a 15. századi Fra Angelico. Az eredeti szabályozás ellenére sokan az egyházi hierarchiába is bekerültek: a rend négy pápát (köztük Szent V. Piust), sok bíborost, és számtalan érseket, püspököt adott az egyháznak.

Szervezet

A domonkos rend monarchikus felépítésű, életét az egyházi törvényeken kívül az Ágoston-regula és a rend tulajdonképpeni szabályai (Constitutiones Ordinis) határozzák meg. A legfőbb döntéseket a generális káptalan (capitulum generale) hozza, melyet kezdetben évente, később 2–4, végül 3 évenként tartottak, résztvevői a rendtartományok vezetői és provinciánként további 2–2 küldött. A generális káptalan választja a rend legfőbb elöljáróját, a magister generalist vagy magister ordinist (kezdetben életfogytiglanra, 1862 után 12 évre), aki a teljes rend feje, minden további vezető az ő helyettese az adott területen. A szerzetesek neki tartoznak engedelmességgel, joga van kinevezni, felfüggeszteni, áthelyezni az egyes rendtagokat. Mind a generális káptalan, mind a rendfőnök hozhat kisebb jelentőségű határozatokat (ordinationes). A tartományok kétévenként tartanak provinciális káptalant, ezeken négy évre választják a magister/prior provincialist, azaz a tartományfőnököt. Minden konventnek 12 tagból, köztük 10 papból kell állnia. Az ennél kisebb közösségeket a középkorban locusnak, a kora újkorban rezidenciának nevezték. A konventek három évre választják perjelüket (prior conventualis), a kisebb rendházak élére a tartományfőnök vikáriust (vicarius domus) nevez ki. Az elöljárókat mindhárom szinten tanács segíti a munkában. A megválasztott perjeleket a provinciális, a provinciálisokat a generális erősíti meg. A rend egy további szervezeti formáját jelentette a congregatio, azaz a rendházak olyan egyesülése, mely egy közös elöljáró (vicarius congregationis) vezetése alatt állt, de önálló rendtartományt nem képezett. Ezek vagy egy-egy új tartomány létrejöttének előkészítésekor, vagy fegyelmi reform elősegítésére jöttek létre, esetleg politikai vagy egyházi változások indokolták a megalakításukat.

Címer

Egyetemes címerük a 16. században a római rendi központból terjedt el: két mesteralak egy ékkel elválasztva. A felső mesteralak fekete, az alsó ezüst. A pajzsosztó ék talpából liliomszál és pálmaág emelkedik ki, csúcsán a görög abc nagy P betűje, fölötte nyolcágú csillag. A 18. században a címer átalakult, további elemekkel bővült: a P betű helyére ötágú liliomos korona került, belőle nőnek ki a liliom és a fenyőág, amelyek helyére, a pajzs alsó részébe egy vörös, csukott könyv került, rajta fekete-fehér foltos, szájában lángoló fáklyát tartó kutya, amely jobb felső lábát egy arany keresztpántú kék gömbre helyezi. A pajzs az alapító Szent Domonkos édesanyjának családi címeréből átvett liliomos, ezüst-fekete színű latin kereszten fekszik. A címert rózsafüzér kereteli. Elemei Szent Domonkos legendájából származnak. Édesanyja fia születését megelőzően álmot látott: egy fekete-fehér kutya égő fáklyával a szájában felégetett mindent. A legenda szerint a gyermek homlokán keresztelésekor nyolcágú vörös csillag ragyogott.

A rendnek volt egy spanyol tradíciójú címere is, amelyet szintén a 16. század óta használt: feketével és ezüsttel sugárszerűen nyolcszor vágott pajzs, rajta liliomos szárvégződésű görög kereszt, amelynek szárai felerészt ezüst, felerészt fekete színűek. Lehetséges, hogy ez eredetileg a domonkosok által vezetett spanyol inkvizíció címere volt. A rend 1965. évi egyetemes káptalanja ezt fogadta el hivatalos címerének.

Viselet

A domonkosok fehér habitust viselnek, mely talárból, skapuláréból és széles vállgallérból áll. Erre kis csuklyás, könyékig érő vállgallérral ellátott fekete köpenyt vesznek. Derekukon széles bőrövet hordanak, melyen rózsafüzér függ.

Társulatok

Már Szent Domonkos megalapította a dominikánus harmadrendet, azaz a ferencesekéhez hasonló világi tagságú bűnbánati rendet (ordo de poenitentia). Ez azonban a kora újkori Magyarországon sehol nem jött létre.

A rend ugyanakkor a történelme során több vallásos társulati formát is létrehozott, közülük a legelterjedtebb és legspeciálisabb a Rózsafüzér Társulat, amely egyben a legjellemzőbb a kora újkori Magyarországon is. A hagyomány szerint az első rózsafüzért, azaz az imádságok számolására és tagolására szolgáló ún. szentolvasót Szent Domonkos kapta a Szűzanyától. A rend az eszköz terjesztésében a 15. századtól tevékeny, használatát külön vallásos társulat létrehozásával is elősegítették. A 16. században Szent V. Pius domonkosrendi pápa rendelkezésének értelmében Rózsafüzér Társulatot csak a domonkos rendfőnök engedélyével lehetett alapítani. A rózsafüzér használata a középkorra visszanyúlóan eretnekellenes, később protestánsellenes színezetű, középpontjában a Mária-tisztelet áll. A társulat tagjainak fő feladata az Üdvözlégy imádság szentolvasó segítségével történő rendszeres imádkozása egyénileg és közösségben, közben a megváltás titkain való elmélkedés. Ezt karitatív feladatok végzése és bizonyos speciális ünnepeken való részvétel egészíti ki. Korlátozás nélkül bárki a tagja lehetett.

Kifejezetten a rendhez kötődik emellett Aquinói Szent Tamás Övtársulata, amely a tudós szent életének egy fiatalkori epizódja alapján a szűzi tisztaság megőrzésére alakult, a névadó halála után hamarosan létrejött, tagjai a szent számára az égből hozott öv mintájára készült ruhadarabot viselnek.

Szentek

  • Szt. Domonkos (Domingo Felix de Guzmán, 1170k–1221), szt. 1234
  • Veronai (Mártír) Szt. Péter (Pietro Rosini, 1206–1252), szt. 1253
  • Szt. Jácint (Hyacinthus, Jacek Odrowaž, 1185k–1257), szt. 1594
  • Pennaforti Szt. Rajmund (Raimon de Penyafort, 1175k–1275), szt. 1601
  • Aquinói Szt. Tamás (Tommaso d’Aquino, 1226–1274), szt. 1323
  • Nagy Szt. Albert (Albert von Lauingen, 1200k–1280), 1622, szt. 1931
  • Ferreri Szt. Vince (Vicent Ferrer, 1350–1419), szt. 1455
  • Bertran, Szt. Lajos (Luis Bertrán i Eixarch, 1526–1581) bold. 1608, szt. 1671
  • Szent V. Pius pápa (Antonio/Michele Ghislieri, 1504–1572), bold. 1672, szt. 1712

Magyarországon

Rendtörténet

„Esterházy János” kitalált domonkos teológus (Trophaeum nobilissimae ac antiquissimae domus Estorasianae, Viennae, 1700; SLUB)

„Esterházy János” kitalált domonkos teológus (Trophaeum nobilissimae ac antiquissimae domus Estorasianae, Viennae, 1700; SLUB)

A domonkos rend a története igen korai szakaszában, 1221-ben telepedett meg Magyarországon, egyben magyar rendtartományt is létrehozva. A középkor során az ország legjelentősebb szerzetesrendjeinek egyike volt, élvezte az uralkodó család támogatását. A rend egésze szempontjából a magyar tartománynak szintén nagy volt a jelentősége a keletre irányuló missziók miatt, ugyanakkor három általános rendi káptalant is tartottak az országban (1254, Buda; 1273, Pest; 1382, Buda). Szerzetesei a 14–15. század fordulóján negyvennél több helyen működtek, a 15. század közepétől kezdődően pedig sor került a rend megreformálására, az obszervancia fokozatos elfogadására. Budán studium generale működött, 1525-ben emellett egy nagyszebeni általános rendi főiskola felállításáról született rendelkezés. A reformáció előtti időszakból összesen tíz-tizenegy női kolostorról maradtak fenn adatok. Közülük a legjelentősebb a nyúlszigeti zárda, melynek a 13. században Árpádházi Szent Margit is lakója volt.

A török hódítás és a protestantizmus elterjedése azonban a domonkosokat sem kímélte, a legtöbb szerzetesrenddel együtt a 16. század végére eltűntek Magyarországról. A magyar rendtartomány már 1569-ben olyan kevés kolostorral és szerzetessel rendelkezett, hogy a megmaradtakat ebben az évben, majd 1608-ban ismételten a cseh provinciális hatáskörébe utalták. Közben 1580-ban átmenetileg egyesítették őket a stájer és karintiai kolostorokkal, amelyek a 15. század végétől önálló kongregációt (Congregatio Styriae et Carinthiae) alkottak. A Provincia Hungariae formálisan csak 1611-ben szűnt meg, amikor a hozzá csatolt kolostorokkal együtt a Provincia Teutoniae-ba tagolták be. Ekkorra azonban Magyarország területén mindössze a nagyszombati klarisszákhoz költöztetett néhány domonkos apáca élt.

A rend ezt követően főleg Sigismundus Ferrarius (1589–1647) olasz domonkos tanár és történetíró szervezőmunkájának köszönhetően 1638-ban Szombathelyen telepedett meg újból, ahol Draskovich György győri püspök alapított kolostort a számukra. 1642-ben újra megalakult a rendtartomány egyetlen formális konventtel, Provincia Hungariae Sancti Martini néven, azonban csak három évig létezett. A századfordulóig összesen hat további rezidencia létesült: Sopronban (1674, gr. Erdődy Györgyné gr. Batthyány Erzsébet), Pécsett és Vasváron (1690 előtt, Újszerzeményi Bizottság, ill. Széchényi György kalocsai érsek és győri püspöki adminisztrátor), Kassán és Vácon (1699, I. Lipót, ill. Dvornikovich Mihály váci püspök), valamint Pesten (1700, Dvornikovich Mihály váci püspök). Végül 1703-ban, amikorra tehát Magyarországon hétre nőtt a domonkos házak száma, a Provincia Hungariae-t ismét létrehozták, sőt joghatóságát kiterjesztették a stájerországi és karintiai, továbbá az ausztriai és tiroli kolostorokra is. Ezzel a húsz házat tömörítő tartomány központja a dél-tiroli Bozenbe került, a szerzetesek tartományon belüli aránya pedig rendkívüli mértékben eltolódott a már a magyar kolostorokban is többségben lévő német anyanyelvűek irányába. A 18. század közepén a rendtartomány 476 szerzetese közül 394 működött az osztrák területek házaiban, 82 Magyarországon, ennek megfelelően a provincia nevében is inkább az Austriaco-Hungarica, vagy a Hungarico-Austriaca jelző szerepelt.

A 17–18. századi Magyarországon tehát a Prédikátor Testvérek Rendje nem tartozott a nagyobb jelentőségű szerzetesrendek közé. II. József feloszlatásait a hét magyar kolostor közül csak a soproni, vasvári és kassai ház kerülte el, de a szombathelyi konventet bő másfél évtized után helyreállították. A huszadik század első felében azután a domonkos rend ismét komoly népszerűségre tett szert hazánkban, melynek az 1950-es szekularizáció vetett véget.

Kolostorok

Szombathely (1638–1788, 1805–1950), Sopron (1674–1950), Pécs (1690e–1788), Vasvár (1690e–1950), Kassa (1699–1950), Vác (1699–1785), Pest (1700–1785)

Stúdium

A kora újkorban a domonkos rend magyarországi rendtartományának csak az osztrák örökös tartományok-béli házaiban voltak stúdiumai, a legjelentősebbek (studium generale) Bécsben, Grazban és Bozenben.

Jeles szerzetesek

  • Sigismondo Ferrari (1579–1647), akadémiai tanár Bécsben, rendtörténetíró, a rend kora újkori újjászervezője Magyarországon
  • Guttmann Augustinus (1678–1750), teológiai magiszter, rendtörténetíró, több magyarországi rendház vezetője
  • Füssy Pius (1703–1769), konvertita rendi szónok, író és költő, vasvári elöljáró és plébániai adminisztrátor
  • Szathmáry Dominicus (1749–1827), kassai akadémiai tanár, cenzor

Névtár

  • Necrologium fratrum et sororum ordinis Praedicatorum: Archiv des Dominikanerkonventes Wien (AWOP), Bücher Nr. 53.
  • Coulon, Remigius – Papillon, Antoninus, Scriptores ordinis Praedicatorum recensiti notis historicis et criticis illustrati ad annum 1700 auctoribus Fr. Jacobo Quetif et Fr. Jacobo Echard ab anno autem 1701 ad annum 1750 perducti, Lovanii, 1961.
  • Brunner, Sebastian, Der Prediger-Orden in Wien und Oesterreich. Regesten, Collectaneen, Nekrologien, Epitaphien, Universitäts-Angelegenheiten, Profess- und Bruderschaftsbücher, biographische und historische Skizzen. Aus archivalischen bisher unedirten Handschriften mitgetheilt und erläutert, Wien, 1867. (OSzK 400.460)

Irodalom

  • Bonanni I, n° 86. Hélyot III, 198–229 (Chap. 24–26). Holstenius–Brockie IV, 1-219. Karcsú I, 187-189; V, 95-96. Heimbucher I, 469-497. Balanyi 230-238. LthK III, 483-493. DIP III, 948-961. Puskely I, 284–294. MKLex II, 677-681 (Hervay Ferenc Levente). MaMűL, II, 227–232. (Hervay Ferenc Levente). Buben III/1, 11-130. OKZR II, 9-47 (Klaus-Bernhard Springer).
  • Walz, Angelus Maria, Compendium Historiae Ordinis Praedicatorum, Pontificium Athenaeum „Angelicum”, Romae, 19482. (1930: OSzK 603.992)
  • A Szent Domonkos-rend multjából és jelenéből, szerk. Horváth Sándor, Budapest, 1916.
  • Pfeiffer Miklós, A domonkosrend magyar zárdáinak vázlatos története, Kassa, 1917.
  • Emléksorok a Szent Domonkos-rendi magyar rendtartomány megalapításának hétszázadik évfordulójára, szerk. Vörös László, Budapest, 1921.
  • A domonkos rend Magyarországon, szerk. Illés Pál Attila–Zágorhidi Czigány Balázs, Piliscsaba–Budapest–Vasvár, 2007 (Művelődéstörténeti Műhely, Rendtörténeti Konferenciák, 3).
  • Hunčaga, Gabriel OP, Historické štúdie k dejinám dominikánov, Bratislava, 2008.
  • Hunčaga, Gabriel OP, Dominikáni na ceste k intelektuálnym elitám vrcholného stredoveku, Kraków–Bratislava, 2013.

Hivatkozások

Siptár Dániel

Hivatkozás erre az írásra: Siptár Dániel, Domonkos rend, in Szerzetesség a koraújkori Magyarországon: Összehasonlító rendtörténeti blog, 2016.08.22, URL: https://szerzetes.hypotheses.org/koldulorendek/domonkos.