Canonissarium Regularium S. Augustini Congregatio a Domina Nostra, Congregatio Canonissarum Notre Dame dictarum ad regulam Sancti Augustini ordinatam – Chanoines[ses] Régulières de St. Augustin de la Congrégation Notre Dame (ND) – [Regulierte] Chorfrauen des hl. Augustinus [von] der Kongregation Unserer Lieben Frau, Augustiner Chorfrauen der Congregatio Beatae Mariae Virginis, Chorfrauen de Notre Dame, Welschnonnen, Lotharinger Chorfrauen – Szabályozott ágostonos kanonisszák Miasszonyunkról nevezett kongregációja, Szent Ágoston szabályai szerint élő Miasszonyunkról nevezett Női Kanonokrend, Miasszonyunk Női Kanonokrend, Notre Dame nővérek
Rendtörténet | Lelkiség | Tevékenység | Szervezet | Címer | Viselet | Társulatok | Szentek | Magyarországon [ Rendtörténet | Kolostorok | Jeles szerzetesek | Névtár ] | Irodalom | Hivatkozások
Rendtörténet
A kongregáció Lotharingiában jött létre. A Mattaincourtban élő Le Clerc Bold. Alexia elhatározta, hogy „minden lehető jót megtesz” Isten dicsőségére, és ehhez egy aktív, hasznos munkát végző szerzetesi közösségben szeretett volna élni. Útkeresésében segítségére volt a város plébánosa, Fourier Szt. Péter (1565–1640), aki egyben szabályozott kanonok, Chaumoussey prépostságának tagja volt. Hamarosan mindkettőjük számára világossá vált, hogy a szerzetesnőkre elsősorban a lányok tanításában van szükség.
Ezért Alexia és négy társa 1598-ban megkezdték közös életüket és a tanítást a Mattaincourt melletti Poussay-ban, ahol egy női kanonissza közösség (Frauenstift) fogadta be őket. A következő évben Mattaincourt-ba költöztek, majd 1602-ben Saint-Mihiel-be. Az első egyházi jóváhagyást 1598-ban Christopher de la Vallée touli püspöktől kapták, majd 1603-ban Lotharingia kormányója, Lotharingiai Károly bíboros, metzi püspök alapított számukra kolostort és iskolát a hercegség fővárosában, Nancyban. Mivel a nővérek szolgálára nagy szükség volt, támogatóik segítségével hamarosan megtelepedtek nemcsak Lotharingia több városában (Pont-a-Mousson, 1604; Verdun 1608; stb.) hanem Franciaországban is (Châlons, 1613) és Luxemburgban is (1627).
A pápai jóváhagyást már 1613-ban kérték, de a Szentszék nem engedte meg, hogy a fogadalmas, klauzúrában élő nővérek kint lakó gyerekeket tanítsanak. Ezt 1616-ban csupán ideiglenesen, a nancy-i kolostor számára engedélyezték. Az ottani nővérek 1617-ben kezdték meg noviciátusi évüket, majd 1618-ben fogadalmat tettek, és főnöknővé választották Alexiát (aki a Jézusól nev. Mária Terézia nevet vette föl). Nancy példáját követve, helyi püspökök jóváhagyásával, 1618-tól a többi nővérközösség is hivatalos, klauzúrás kolostorrá alakult. A „Szabályozott ágostonos kanonisszák Miasszonyunkról nevezett kongregációját” végül VIII. Orbán pápa hagyta jóvá 1628-ban. Az egyes kolostorok a püspökök fennhatósága alatt maradtak, de közös vizitátorukká Fourier Pétert nevezték ki. Amikor 1640-ben elhunyt, a kongregációnak már több mint 50 kolostora volt.
Mivel a harmincéves háború során, 1632-től Lotharingia háborús övezetté vált, a nővérek egy része Németalföldre és Németországba menekült, és 1640-ben a székeskáptalan meghívására Trierben, majd 1642-ben Münsterben telepedett le. Mivel a francia nyelv és kultúra ekkor kezdett egész Európában divatossá válni, a francia nyelvű kanonisszák nagy elismertségnek örvendtek. Németországban az egyházi és világi vezetők újabb és újabb helyekre hívták őket. Essenben például 1652-ben Anna Salome von Salm-Reifferscheidt az ottani kanonissza kolostor apátnője, Paderbornban 1658-ban Dietrich Adolf von der Recke érsek, Mainzban 1679-ben pedig Karl Heinrich von Metternich választófejedelem telepítette le őket (akinek két lánya korábban a luxemburgi zárdában nevelkedett).
Bajorország területén először Johann Anton Knebel eichstätti püspök telepítette le őket székvárosában (1711). 1719-ben megkezdett templomukat Németországban elsőként szentelték Jézus Szíve tiszteletére. Innét hívott 1730-ben öt nővért Karolina Metsch grófnő (a naplóíró Johann Joseph von Khevenhüller felesége) hívta Regensburgba, de végül nem a birodalmi városban, hanem a Duna túloldalán, bajor fejedelmi területen, Stadtamhofban, telepedtek le, és építtettek kolostort. Kápolnájukat itt is Jézus Szíve tiszteletére szentelték. 1730-ban Károly Albert bajor válaszfejedelem is Miasszonyunk kanonisszákat hívott Luxemburgból Münchenbe, és ott a Nymphenburg kastély keleti szárnyát rendezte be számukra.
A 18. század végén a kongregációhoz közel 90 kolostor tartozott, ebből 14 volt a Német-Római Birodalom területén (az említetteken túl Bonn 1664-től, Heidelberg 1700-tól, Mannheim 1722-től, Breisach 1731-től, Rastatt 1767-től, Ottersweier 1783). Legtöbbjüket a napóleoni háború idején 1809 és 1811 között számolták föl, de volt, ahol a nővérek együtt maradhattak és tovább taníthattak (Essen, Paderborn, Ottersweier).
Lelkiség
Fourier Péter és Le Clerc Alexia olyan intézményt akartak létrehozni, amelyben az ősi ágostonos lelkiség összekapcsolódik az apostoli szolgálattal. Példaképeik az első keresztény évszázadok kanonisszái voltak, akik apostoli szolgálatot végeztek a helyi egyházakban. A nővérek tehát Szt. Ágoston reguláját követték, kiegészítve a Fourier Szt. Péter által megfogalmazott szabályzattal, amelynek első változata 1598-ban készült, majd 1617-ben Jean des Porcelets de Maillane touli püspök egy bővebb változatott („kisebb szabályzat”) fogadott el, a végső, „nagyobb szabályzatot” pedig az alapító 1640-ben, halálos ágyán adta át a nővéreknek.
A „kisebb szabályzat” szerint a kongregációhoz tartozó nővérek célja, hogy „kisleányokat tanítsanak fizetség nélkül, s hogy e tanításon kívül minden egyéb tőlük telhetőt is megtegyenek Isten dicsőségére és dícséretére, a maguk üdvösségére és tökéletesedésére, és felebarátaik testi-lelki segítésére”. A kongregáció Fouruer Szt. Pélter által választott jelmondata: „Nemini obesse, prodesse omnibus” („Senkinek sem ártani! Mindenkinek használni!”). A nővérek a szokásos hármas szerzetesi fogadalom mellett – a jezsuitákhoz és a piaristákhoz hasonlóan – egy negyedik, a lányok nevelésre vonatkozó fogadalmat is tettek. („de ne iamais consentir, que l’instruction des ieunes filles … soit délaissée”).
Tevékenység
A nővérek szigorú klauzúrában éltek, és elsősorban lányok tanításával foglalkoztak. Az előkelő lányok számára bennlakásos internátusokat vezettek, de mindenhol nyilvános, ingyenes iskolát is fönntartottak szegényebbek számára, ahol a hittan, az írás és az olvasás mellett varrást és más kézimunkát is tanítottak. Néhol több párhuzamos iskolát is fönntartottak. Münsterben például a szegényebbek az ingyenes „német iskolában”, a gazdagabb városi lányok pedig a magasabb fokú „francia iskolában” tanulhattak.
Szervezet
A kongregáció egyes kolostorai egymástól függetlenek voltak, és a helyi püspökök fennhatósága alatt álltak. 1628-ban közös vizitátorukká Fourier Pétert nevezték ki, de halála után, a kolostorok földrajzilag is egyre táguló körének, a kongregáció egysége csökkent. A kolostorok gyóntatójukat maguk választhatták ki, állandó vizitátorukat pedig a püspök jelölte ki. A kolostor elöljáróját (superiorissa) három évente választották. A kanonisszák szokása szerint a nővérek között megkülönböztették a tanítással foglalkozó karnővéreket (mater) és a segítőnővéreket (soror).
Címer
A koraújkorban a kongregációnak nem volt egységesen használt címere.
Viselet
A nővérek hosszú fekete ruhát hordtak, derekukon tenyérnyi széles fekete, hevederszövésű övvel, nyakuk alatt a vállakat is borító széles fehér gallérral (kendővel), és fehérrel bélelt fekete szövetfátyollal. Nyakukban kereszt, övükben rózsafüzér függött.
Társulatok
Más klauzúrában élő apácákhoz hasonlóan a Miasszonyunk kongregáció kolostorainak is szükségük volt olyan konfraternitásra, amelynek tagjai segítségükre álltak az adományok gyűjtésében, az iskoláslányok összegyűjtésében, és akik talán hittani és pedagógiai oktatást is kaptak. Ennek szervezett formája azonban egyelőre nem ismert.
Szentek
- Le Clerc Bold. Alexia / Jézusról nev. Mária Terézia (Alix Le Clerc / Marie Thérese de Jésus, 1576–1622), bold. 1947
Magyarországon
Rendtörténet
Onelli (O’Neill) János özvegye, a gyermektelen Maholányi Judit Antónia bárónő (†1759), aki a Regensburg melletti Stadtamhofban ismerte meg a Notre Dame nővéreket, 1747-ben hat karnővért és két segítőnővért kért egy Pozsonyban alapítandó kolostor számára. A kijelölt nővérek 1747 decemberében érkeztek Pozsonyba, beköltöztek a grófnő Hal téri házába, és megkezdték a tanítást. Saját Rózsa utcai (Neustift) épületük 1750-ben tartott alapkőletételére már 78 külső, 31 bennlakó növendék és 9 nővér vonult föl. Kezdettől fogva élvezték Mária Terézia királynő hathatós támogatását, aki a Pozsonyba utazó első nővéreket kihallgatáson fogadta, majd 1754-ben részt vett a kolostor új épületének avató ünnepségén, és később is többször meglátogatta őket, csakúgy, mint II. József császár és Batthyány József esztergomi érsek. A magyar országgyűlés az 1765. évi 43. törvénycikkben nyilvánította honosnak a rendet.
A bennlakó növendékek a Habsburg Birodalom egész területéről, sőt egyéb német tartományokból is érkeztek. Egységes égszínkék ruhájuk volt „Gros de Tours” anyagból (amelyről az internátust elhagyókat ábrázoló, 1756-1776 között készült portrésorozat tanúskodik). Nevelésüket a prefektusnő irányította. Az iskolai anyag mellett zenét, táncot, rajzot és francia nyelvet is tanultak. Külön francia nyelvű katekizmus készült számukra a nagyszombati jezsuita nyomdában (Petit Catechisme … a l’usage Des Demoiselles Pensionnaires des Religieux de la Congregation de Notre Dame de Presbourg, Tyrnau, 1769). Ünnepi alkalmakkor, zárt körben francia nyelvű színdarabokat adtak elő. Más nővérek tanítottak a külső iskolában, amely négy osztályos volt, kiegészítve egy „munkaosztállyal” (Arbeitsschule), ahol varrást, hímzést és más kézimunkákat tanítottak. Ezt főként polgári és közrendű, valamint kisebb számban nemesi családok lányai látogatták.
Kolostorok
Pozsony (1747–1950)
Jeles szerzetesek
- Werschovecz Anna Viktoria (†1757), az első pozsonyi főnöknő
Névtár
—
Irodalom
- Bonanni —. Holstenius–Brockie —. Karcsú III, 80-83. Heimbucher I, 461-464. Balanyi —. LthK X, 521-523 („Unsere Libe Frau” [2], K. Hofmann). DIP II, 1558-1560. Puskely I, 27-28; II, 805-8078. MKLex I, 84 (Hervay Ferenc Levente); IX, 104 (Viczián János). MaMűL —. Buben —. OKZR —.
- Zunggo, Joannes Antonius CRSA, Historiae generalis et specialis de ordine canonicorum regularium S. Augustini prodromus, I-II, Ratisbonae, 1742-1745, II, 287-316. – 2. változatlan kiad.: Monachii, 1749.
- Muth, Johann Peter, Welschnonnenkloster: Die Kongregation Unserer lieben Frau von Trier: Eine kirchenrechtliche Studie zur Entwicklung des Instituts der Religiösen Genossenschaften unter dem französischen Konsulat und ersten Kaiserreich, Straßburg 1907.
- Vávrová-Štibraná, Ingrid, A pozsonyi Notre Dame-zárda nemesi növendékeinek portréi a 18. század harmadik negyedéből, in Művészettörténeti értesítő 51(2002):1-2, 51-68.
Hivatkozások
Koltai András
